Ugrás a tartalomra
2018. 03. 18., v - 12:15

"A mennyiség teszi a mérget"

Ez a XVI. századból, Paracelsustól, a toxikológia atyjától származó idézet napjainkban egyre aktuálisabbá válik. Sajnos ugyanis az emberiség nemcsak a természeti környezetét pusztítja folyamatosan, hanem saját magát is. Ha minden így folytatódik, nem kell megvárnunk, hogy a természeti környezet teljes tönkretétele jelentse az emberiség végét, ugyanis saját magunkat hamarabb eltesszük láb alól.

A mezőgazdasági termelés változása (monokultúrás növénytermesztés, műtrágyázás, növényvédő szerek nagy mennyiségű használata) a talaj termőképességének kritikus mértékű csökkenéséhez vezetett. Ennek eredményeként pedig a termesztett növények tápanyagtartalma is egyre alacsonyabb. Emellett nem szabadna megfeledkeznünk arról sem, hogy vannak bizonyos területi talajjellegzetességek, amelyek eleve befolyásolják az elérhető tápanyagösszetételt. Gondolunk itt például arra, hogy Magyarországon a talaj szeléntartalma meglehetősen alacsony, ezáltal a hazai ételek elfogyasztásán keresztül sem jut a szevezetünk megfelelő mennyiségű szelénhez, tehát annak más forrásból származó pótlása elengedhetetlen. 

Emellett a fogyasztói társadalom elvárásainak kielégítése és a profitmaximalizálás érdekében a vállalatok (tisztelet a kevés kivételnek) károsanyag “kibocsátása” folyamatosan nő. És itt most nem is elsősorban a légszennyezésre gondolunk, hiszen az ellen egyéni szinten viszonylag keveset tehetünk, hacsak nem vagyunk vállalatvezetők. Annál inkább a vállalatok által gyártott termékekre és azok összetevőire, különös tekintettel az élelmiszeripari cégekre.

Belegondoltunk már egyszer igazán, hogy naponta hányszor kerülünk kontaktusba toxinokkal[1]? Van, amelyiket belélegezzük (pl. festékek, szintetikus takarítószerek, dohánytermékek); van, amelyiket magunkra kenjük (pl. kozmetikai termékek); van, amelyiket elfogyasztjuk (pl. gyógyszerek, élelmiszerekben található adalékanyagok, termesztés során használt növényvédőszerek); van, amelyiket befecskendezzük (pl. védőoltások, gyógyszerek); és van, amelyik csak úgy az éteren keresztül „támad” (pl. elektroszmog).

Megnyugtathatjuk magunkat azzal, hogy a hazai és az Európai Uniós törvényhozói rendelkezésekben meghatározott határértékek garantálják a biztonságunkat. Ez azonban részben csak önámítás, hiszen a környezetünkben előforduló, és szervezetünkbe bejutó mérgek összeadódását, együttes felmerülését, halmozódását senki nem vizsgálja (a bejegyzés keletkezésének időpontjában rendelkezésre álló információink szerint).

Az immunrendszerünk fő feladata viszont éppen az, hogy a belső környezet állandóságát veszélyeztető, számára testidegen anyagokat eltávolítsa, megsemmisítse. Mára azonban egyre világosabban látszik, hogy az evolúció nem képes lépést tartani az emberiség “fejlődésével” – mely sajnos nem minden esetben előremutató.

Az egész folyamat végeredménye pedig mára az lett, hogy az autoimmun betegségektől (pl. pajzsmirigy betegségek, endometriózis, stb.[2]), pszichés problémáktól, elhízástól, meddőségtől, sterilitástól soha nem látott mennyiségű ember szenved. Nem is beszélve a rákbetegek, szív- és érrendszeri betegek, valamint a cukorbetegek növekvő számáról.

Már Hippokratész is megmondta (i.e. 400-ban): „A halál a belekben lakozik…”. Ma már kezdjük újra felfedezni, hogy a bél-mikrobiom[3] szerepe a betegségek kialakulásában rendkívül fontos, így ha hosszú távon meg akarjuk őrizni egészségünket, akkor egészségtudatosan kell étkeznünk.

Központunkban, minél több tudás és információ átadásával ehhez (is) próbálunk segítséget nyújtani.


[1] = méreg: minden olyan anyag, amely élő szervezettel érintkezve abban károsodást, betegséget vagy halált okoz – általában kémiai reakció útján vagy más molekuláris szintű tevékenységgel – ha belőle kellő mennyiség jut be az élőlénybe. (Forrás: Wikipédia)

[2] http://www.aarda.org/autoimmune-information/list-of-diseases/ 

[3] A bélben élő mikroorganizmusok ökológiai rendszere.